Október 22-én szombaton tartottuk hagyományos, koszorúzással egybekötött megemlékezésünket az 1956-os forradalom és szabadságharc 66-ik évfordulója tiszteletére.
A Magyar Ház kertjében álló 1956-os Szabadságszobornál koszorút helyezett el a Belgiumi Magyar Nagykövetség nevében dr. Nagy Gabriella magyar közösségi diplomata és Varsányi Balázs konzul, az 1956-osok Brüsszeli Emlékbizottsága nevében pedig B. Nagy János és Kvasznay Árpád egykori ’56-os menekültek.
Ünnepi köszöntő beszédet mondott dr. Kállayné Dáné Zita, a Magyar Ház ügyvezető igazgatója. Márai Sándor ötvenhatos versét, a Mennyből az angyalt dr. Kerékgyártó Gizella szavalatában hallhattuk. Imával nagytiszteletű Topolánszky Ákos református lelkipásztor hozott lelki megnyugvást az egybegyűltekre.
Az ünnepség második részében a Díszteremben dr. Nagy Gabriella, közelmúltban kinevezett magyar közösségi diplomata, valamint Oszkó-Jakab Natália, a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Intézet új igazgatója, kulturális diplomata bemutatkozó szavai után Kvasznay Árpád Brüsszelben élő egykori ´56-os menekült honfitársunk, a Magyar Ház nemrég nyugdíjba vonult gondnoka élettörténetét hallgathattuk meg. A beszélgetést Rumbold-Molnár Eszter, a Magyar Ház könyvtárosa, történelmi-kulturális blogger vezette.
Kvasznay Árpád 1936-ban született Budapesten. Édesapja Ungvárról származott, édesanyja német ajkú soroksári családból, aki fiával már magyarul beszélt. Szülei meglepő módon Brüsszelben ismerkedtek meg. Az édesanya ugyanis gyerekként többször töltött hónapokat Belgiumban az I. világháborút követő gyermekvonat-segélyakció keretében, mely kapcsolat a későbbiekben is megmaradt. Éppen újra Brüsszelben tartózkodott, amikor a leendő édesapa, magas rangú pénzügyminisztériumi tisztviselő, a belga fővárosba érkezett kiküldetésbe, ahol egy bálban találtak egymásra.
Árpád a német, majd a szovjet II. világháborús megszállást óbudai pincéjükben bújkálva vészelte át. Innen hurcolták el édesapját, aki azután soha nem tért haza. Árpád közvetlenül a háborút követően többször járt Svájcban az akkori gyermekmentő segélyakció keretében. Óvónőként és flamand tanárnőként dolgozó édesanyját a nélkülözés valamint a férje elvesztése miatti bánat hamar sírba vitte. Árpád öccsével együtt a városmajori gyermekotthonban töltötte az elkövetkező éveket, ahol édesanyjuk egy barátnője látogatta őket.
Tanár szeretett volna lenni, de származása miatt gimnáziumba nem, helyette vasúti gépszerelő technikumba mehetett továbbtanulni. Onnan végül kiutasították. A Vörös Csepel gyárban dolgozott villanyszerelőként, amikor 1956. október 23-án a forradalomnak hírét vette.
„Aznap 11 órától késő estig kellett volna dolgoznunk” - olvasta fel a beszélgetésvezető Kvasznay Árpádról Albert Enikő Kettős kötésben című, ’56-osokat bemutató interjúkötetéből. „Estefelé berohant egy ismeretlen fiatalember a gyárba, hogy mit keresünk mi még itt, nem tudjuk, hogy kitört a forradalom? Teherautóra szálltunk, úgy mentünk a belvárosba. A rádió környékén álltunk meg, ott már rengeteg volt a sebesült. A legtöbb munkás leszállt a kocsiról, mi páran felraktuk a sebesülteket, és vittük a Péterfy Sándor utcai kórházba. Legalább négy vagy öt fordulót tettünk, annyian megsérültek...”. A beszélgetés során két további részlet is felolvasásra került a kötetből. Egy a szovjetek november 4-i bevonulásáról, egy pedig, ahogy Árpád 1957. év elején, kis társával együtt, Jugoszlávia irányába átlépte a magyar határt.
Különböző jugoszláviai menekülttáborokban eltöltött hosszú hónapok után - mely során volt úgy, hogy Svájcba menekül tovább, de 18 évet még be nem töltött társáért gyámságot vállalván, hogy őt ne toloncolják vissza Magyarországra, azt a vonatot elvétette, - végül 1957 szeptemberében vezetett útja Belgiumba. Ide úgy jöhetett, hogy három éves munkaszerződést írt alá bányamunkára. A 900 fős menekültvonattal Spa-ba érkezett meg.
A bányában a munkát alighogy elkezdte, rá talált Muzslay István atya jezsuita szerzetespap, a Leuven-i Magyar Kollégium vezetője, - aki a bányákból összegyűjtötte a tanulmányaikat még be nem fejezett fiatal fiúkat, és megszervezte számukra, hogy Ausztriában, a magyar gimnáziumban leérettségizhessenek. Árpád ott németül és magyarul tanult. Visszatérve Brüsszelbe elkezdte az ULB földrajz szakát, de a megélhetés miatt munkába kellett állnia, így az egyetemet végül nem fejezte be. Egy nyomdában helyezkedett el, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. A Magyar Házba gondnokként az 1990-es évek végén költözött be.
A Ház fenntartásának napi teendői mellett Árpád aktív résztvevője volt a Magyar Ház programjainak, kezdeményezéseinek. Így a nemzeti ünnepek alkalmával rendezett ünnepségeknek, karácsonyi vásároknak, a Katedrálisba szervezett ’56-os fáklyás felvonulással egybekötött emlékmiséknek, a rendszerváltozás környékén az Erdélybe és Kárpátaljára irányuló segélyszállítmányoknak, a Magyar Báloknak stb.
Különleges kapcsolat fűzte az éveken át szintén brüsszeli emigrációban élő Kéthly Anna szociáldemokrata politikushoz, akit rendszeresen látogatott. Erről megemlékezvén „Annus néni” ajándékozott neki egy fényképet, melynek hátuljára 1971. augusztus 24-i dátummal ezt írta: „Szeretettel a közös hazátlanságban”.
Árpád gondnoki teendői mellől nemrégiben ment nyugdíjba. Jelenleg egy idősek otthonában él, a Magyar Házat azóta is rendszeresen látogatja. A kedves, olykor „morgós”, ugyanakkor törődő személyiségét ismerők jól tudják, mennyire szereti a focit, a földrajzot - polcai tele útikönyvekkel és térképekkel, - a történelmet és a közéleti beszélgetéseket, no meg a családját - egy lánya és két unokája született.
Különlegesség, hogy négy nyelven - a magyaron kívül flamandul, franciául és németül - beszél tökéletesen. Konok és kitartó természetét jól illusztrálja, hogy a német újságot - imádott ausztriai tanárának, Zsorzsi néninek a tanácsára, - a mai napig minden nap megveszi a közeli trafikban, hogy a nyelvet el ne felejtse.
A beszélgetés végén közösségünk köszönetét fejezte ki Kvasznay Árpádnak a Magyar Házért végzett több évtizedes szolgálataiért.
Ötvenhatos megemlékezéseinken az elmúlt években több további Belgiumban élő ’56-os honfitársunkkal készült már beszélgetés Nyul-Donka Balázs vezetésével, ők a következők: Beke Vilmos, B. Nagy János, B. Nagy Ottó, Gétay Emőke Bernadette, Horváthné Bor Magdolna, Keszei Imre, Kriston József, Mocsonoki Károly, Orémusz József, Paraszti Éva, Petőfalvy Győző és Szikoráné Magyar Ilona.
Ünnepségünk a „12 voltam 56-ban (Naplófilm)” című film vetítésével zárult, melyet baráti fogadás követett.
Az esemény ideje alatt megtekinthető volt a Magyar katolikusok a világban című paraván-kiállítás.
Ezúton köszönjük segítőink munkáját, valamint a Belgiumi Magyar Nagykövetség hozzájárulását.
